Újabb Ryanair-járat a Balatonra
2006. október 31., kedd, 12:12|Utolsó módosítás: 2008. február 13., szerda, 17:04

A cikk betűmérete: kisebb nagyobb

Európa legnagyobb diszkont légitársasága a Ryanair elindította második menetrendszerinti magyarországi járatát a németországi Frankfurt-Hahn-ból. Az első gép 180 utasát ünnepélyesen fogadták kedden a Fly-Balaton nemzetközi regionális repülőterén Sármelléken.



A járatfogadással egybekötött sajtótájékoztatón Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: ez az esemény is erősíti a törekvést, hogy Magyarország számára az idegenforgalom az egyik fontos kitörési pont legyen. A turizmus szezonális jellegének fokozatos visszaszorítását segíti a közlekedési feltételek javítása, az ehhez szükséges fejlesztésekben a kormány ezután is partner lesz - hangsúlyozta Ujhelyi István.

Tomasz Kulakowski, a Ryanair közép-európai értékesítési igazgatója a társaság második járatát a folyamatos balatoni téli légiközlekedés nyitányának nevezte. Hozzáfűzte: a heti 3 alkalommal közlekedő új Boeng 737-es gépek évente 40 ezer utast szállítanak majd a két légikikötő között, s egyúttal negyven új munkahelyet teremtenek.

A Zala megyei közgyűlés elnöke, Manninger Jenő szerint a járat a két régió, Zala és Rajna-Pfalz tartomány közti üzleti és befektetői kapcsolatok fejlődését is elősegíti.

Ujhelyi István a távirati iroda érdeklődésére közölte, hogy a Fly-Balatonhoz vezető utak, és más infrastruktúra fejlesztéséhez a Balatoni Fejlesztési Tanács forrásaiból is lehet majd pályázni jövőre, az ideinél a tervek szerint jövőre több pénze lesz e célra a tanácsnak. A repülőtéri turisztikai marketing munkát pedig évente 20 millió forinttal támogatja a szaktárca.

A sármelléki légikikötőt üzemeltető Cape Clair Aviation Kft. ügyvezető igazgatóhelyettese, Richter Richárd elmondta, hogy a tavalyi 25 ezerrel szemben ez év végéig több mint 70 ezres utasforgalomra számítanak. Legkésőbb 2007 őszéig végrehajtják a nemzetközi légiáruforgalom beindításához szükséges fejlesztéseket is a Fly-Balatonon - tudatta Richter Richárd.

[origo]


Küldje tovább ismerősének!



Emelkedésbe fordult a Dow Jones
Radarelhárítóval védekeznek az éjjeli lepkék a denevérek ellen
A Facebook miatt oszlatott a brit rendőrség
Viharok vetnek véget szombaton a forróságnak
Del Piero 2011-ig hosszabbított a Juventusnál


AFRIKA - a fekete kontinens
amerikai zöldkártya lottó 2.
Magyar Tenger
Nyaralás,de hol?
Amerikába jöttem





: °C
: °C
: °C