Már most kétmillió utas a Malévnál
2006. szeptember 1., péntek, 15:12|Utolsó módosítás: 2008. február 14., csütörtök, 16:12

A cikk betűmérete: kisebb nagyobb

A Malév menetrendszerinti forgalma az idén az első félévben 14 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban, a légitársaság augusztus 31-én, a tavalyinál mintegy egy hónappal korábban köszöntötte kétmilliomodik fizető utasát - közölte a légitársaság.



A közlemény szerint a légitársaság nyugat-európai célállomásaira utaztak a legtöbben az idén az első félévben, a legdinamikusabban viszont a közép- és kelet-európai járatok forgalma növekedett. Az észak-atlanti Malév-járatokon az utasok száma 4 százalékkal nőtt, 79 százalékos telítettség mellett.

A Malév hangsúlyozza, hogy a oneworld tagokkal megkötött code-share megállapodásoknak köszönhetően a légitársaság már most is része a szövetség menetrendi hálózatának, ennek is tudható be például, hogy a madridi vonalon az első félévben 25 százalékkal több utast szállítottak.

A legnépszerűbb célállomások között az első három helyen Amszterdam, London és Bukarest szerepel, a bukaresti járatsűrítésének köszönhetően a román fővárosba 45 százalékkal több utast szállított a társaság.

[origo]


Küldje tovább ismerősének!



Emelkedésbe fordult a Dow Jones
Radarelhárítóval védekeznek az éjjeli lepkék a denevérek ellen
A Facebook miatt oszlatott a brit rendőrség
Viharok vetnek véget szombaton a forróságnak
Del Piero 2011-ig hosszabbított a Juventusnál


AFRIKA - a fekete kontinens
amerikai zöldkártya lottó 2.
Magyar Tenger
Nyaralás,de hol?
Amerikába jöttem





: °C
: °C
: °C